Kincstár PDF Nyomtatás E-mail

 

Minden keresztény legnagyobb kincse az Úr Krisztus. Tőle kaptunk mindent, ami túlmutat ezen az életen, de a vele való találkozás teljesen megváltoztatja földi életünket, mindennapjainkat is. Mint amikor egy erdei kirándulás során az ember felér egy csúcsra, ahonnan átláthatja az egész területet, amit bejárt, és ami még előtte van: szédítő távlatok nyílnak meg előttünk.

 

Ezen az oldalon olyan értékeket szeretnénk összegyűjteni és mindenki számára elérhetővé tenni, melyek megerősítenek bennünket Urunkkal való kapcsolatunkban. A későbbiekben találunk itt igehirdetéseket, énekeket, más keresztény oldalakra mutató linkeket. Valamennyi az előbbi célt szolgálja.

Sok áldást a böngészéshez!

Kiáltó Szó különszámok

Gyülekezetünkben 2010. húsvétján jelent meg a Kiáltó Szó első különszáma. Ezekben a kiadványokban igehirdetések, versek, beszámolók, bizonyságtételek olvashatók gyülekezeti tagjaink tollából.

Ezen a helyen összegyűjtöttük és közkinccsé tesszük az eddig megjelent lapszámokat. Az egyes kiadványok a megfelelő dátumra kattintva érhetők el.



2010. húsvét

2011. pünkösd

2012. pünkösd

2013. pünkösd

2014. pünkösd

 

2010. karácsony

2011. karácsony

2012. karácsony

2013. karácsony

 

 

 

 

 


 

Keresztény élet a gyakorlatban

Cseri Kálmán 1989-1990-ben, a szokásos őszi evangélizációt követően tartott egy igehirdetés sorozatot. Az volt a célja, hogy segítséget nyújtson azok számára, akik az evangélizáció során kaptak indíttatást az Úr útjára lépni, illetve, akiknek a hitét megújította Isten igéjének hallgatása.

A sorozat a keresztény hit gyakorlati megélését segíti. Olyan kérdésekre ad biblikus választ, melyek mindenkiben felvetődnek, mikor a hétköznapokon követni akarjuk az Urat.

Sokunk számára jelentettek már áldásos segítséget ezek a prédikációk, melyek meghallgathatók, vagy letölthetők a jobb oldali címekre kattintva.


1. Hogyan tovább?

(Rm 5,1-11)

 

2. Az imádságról

(1Sám 1,4-19)

 

3. Isten Igéjének haszna (ApCsel 8,26-39)

 

4. Bizonyságtétel

(ApCsel 1,6-8)

 

5. Kísértések

(1Jn 2,15-17)

6. A sátán támadásai

(Jel 12,9-12)

 

7. Mit jelent a hit?

(Zsid 10,32-39; 11,1)

 

8. Szentség 1.

(1Thessz 4,1-7)

 

9. Szentség 2.

(1Thessz 4,3-8)

 

10. A hívő ember helye a családban

(Ef 4,1-3)


 

Dunamelléki Énekfüzetek

A Dunamelléki Egyházkerület adott ki az elmúlt években három énekfüzetet, valamint egy énekeskönyvet is, azzal a céllal, hogy bővülhessen és megújuljon a gyülekezeti alkalmainkon használt énekek gyűjteménye. A kiadványok színvonalas, mai egyházi énekeket adtak közre.
Az énekek szövegét és kottáját is tartalmazó kiadványok pdf formátumban letölthetők, illetve a füzetek hanganyaga meg is hallgatható a képekre kattintva.




 

Rózsatéri evangélizáció

Lelkipásztorunk 2009 tavaszán ötnapos evangélizációt tartott a Kispest-Rózsatéri Gyülekezetben Márk evangélimának a vérfolyásos asszonyról szóló versei (Mk 5,25-34) alapján. Az evangélizáció meghallgatható, vagy letölthető a jobb oldali címekre kattintva.

1. A beteg ember (Mk 5,25)

2. A vergődő ember (Mk 5,26)

3. A JĂ©zusba kapaszkodĂł ember (Mk 5,26-27)

4. Az Ĺ‘szinte ember (Mk 5,30-33)

5. A megszabadĂ­tott ember (Mk 5,34)

 

Keresztény videók a Székesfehérvári Református Egyházközség oldalán

Székesfehérvári testvéreink rengeteg hosszabb-rövidebb keresztény filmet  gyűjtöttek össze honlapjukon. Ezek közül némelyik főleg gyülekezetüket érinti, a legtöbb azonban mindnyájunk számára hasznos, építő lehet.

Oldaluk elérhető az Egyházközség címerére kattintva.





 

Napi ige Ă©s gondolat

Tiszavasvári református testvéreink szeretetéből lehetőségünk van arra, hogy feliratkozzunk egy ún. levelező listára. Feliratkozásunkat követően naponta kapunk egy rövid igemagyarázatot, egy (mustár)magvas gondolatot, és rövid imádságot tartalmazó e-mail üzenetet.

Feliratkozni a képre kattintva lehet.





 

Keresztényüldözés napjainkban?

Bizony, létezik. Minden 5. percben meghal egy testvérünk a hitéért. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat. Néhány évtizede még nálunk sem volt ez ilyen természetes. Ma is vannak országok, ahol csupán keresztény hitükért megkülönböztetik testvéreinket, életlehetőségeiket elveszik, nem ritkán meg is ölik őket.

Ezért alakult meg 1977-ben a Nemzetközi Keresztény Szolidaritás nevű szervezet (CSI). Magyarországi szervezetük honlapján tájékozódhatunk a keresztényüldözés alakulásáról a világban, valamint arról, tehetünk-e valamit mi is keserű sorsú testvéreink érdekében? A honlap elérhető a képre kattintva.

2012-ben pedig elindult egy másik, magyar alapítású honlap, a Pro Christie, ahol tájékozódhatunk a kereszténység háttérbe szorítását célzó tevékenységről. Ennek terepe korántsem korlátozódik az eltérő vallási többséggel rendelkező országokra: a "keresztény" Európában ugyanúgy ki van téve vallásunk a támadásoknak, mint más földrészeken.


 



 

ApolĂłgia

Mi az az apológia? Hitvédelmet jelent. Bár a hitvédelem elsősorban a keresztény hittel kapcsolatos kérdésekre, kihívásokra, kritikákra reagál, nem passzív védekezést jelent, hanem a hit továbbadásának, a missziónak a része. Tudnunk kell megkülönböztetni saját hitünket a bennünket körülvevő eszmeáramlatoktól. Ugyanakkor ismernünk is kell a többi ember gondolkodásmódját, ha el akarjuk nekik mondani az evangéliumot.

Ebben segíthet ez a honlap is, ahol a keresztény hitet ért nagyon aktuális kihívásokkal kapcsolatos információkat találunk - a Da-Vinci kódtól a több száz Magyarországon bejegyzett egyházig. A honlap elérhető a képre kattintva.





 

Keresztény folyóiratok

Hála az Úrnak, ma már magyar nyelven is sok lélekerősítő folyóirat jelenik meg. Ezek többsége - részben, vagy teljes egészében - a neten is olvasható, de célszerű előfizetni is egyet-egyet. Van köztük családi és női lap  és ingyenesen kérhető kiadvány is. Íme néhány közülük. Honlapjuk elérhető a megfelelő képre kattintva.